5 dolog, amit ne felejtsünk el a fürdőszoba csempézése előtt és közben

5 dolog, amit ne felejtsünk el a fürdőszoba csempézése előtt és közben

Amikor még a csempe megvásárlása előtt állunk, éppúgy hozhatunk hibás döntést, vagy maradhat ki valami fontos, mint akkor, amikor már a burkolás is elkészült.
Nézzük meg, mikre érdemes ügyelni, már a tervezéskor is… 

 
1. Tartalék csempére is gondoljunk!
 
Amikor kiszámoltatjuk a burkolóval, vagy az üzlet munkatársaival a fürdőszoba méreteihez, adottságaihoz szükséges csempemennyiséget, érdemes mindig ráhagyni egy keveset. Akik igazán profik, általában már eleve 10%-al többet szoktak számolni nekünk – ezért fordulhat elő, hogy a burkolás végén kimarad, vagy megmarad valamennyi csempe. Viszont inkább így legyen, minthogy amikor épp kinn van nálunk a burkoló, akkor derüljön ki, hogy a csempék egy bizonyos százaléka törött, sérült, vagy esetleg – mivel már egy más égetési szériából származik a csempe – eltér a többitől a színtónusa, árnyalata. Ilyen bizony előfordulhat, még a legjobb márkánál, osztályba sorolásnál is, épp ezért fontos, hogy ne hajszálpontosan centizzük ki a szükséges mennyiséget. Na meg, nem árt, ha végén kimaradt lapokból is elteszünk egynéhányat, gondolva egy esetleges későbbi javítás, ne adj isten, csőtörés esetére is…
 
 
2. Szükségünk lesz majd egy szerelőnyílásra is!
 
A kád esetén például, aminek az oldalán gyönyörűen kiburkoltatjuk, vagy mozaik csempével kirakatjuk – milyen kellemetlen, ugye, ha tönkremegy valami, vagy épp csak komolyabban eldugul a lefolyó, és bontani kell a szépen kicsempézett előlapot! Mennyivel egyszerűbb, ha van egy már előre kész szerelőnyílásunk a kád oldalán, ahol a szerelő csak benyúl, meghúzza a szükséges csavarokat, vagy azon keresztül kitisztítja a tömítéseket, és máris kész a munka! Ha a felújítás után kiderül, hogy szerelni kell a vízvezeték csöveket, akkor is nagyon fogunk örülni egy ilyen, már előre betervezett szerelőnyílásnak, amelynek megterveztetése, kialakítása előtt arra ügyeljünk, hogy az ajtót a megfelelő oldalra helyeztessük, vagyis oda, ahol a lefolyó is van – különben nem sok értelme lesz az egésznek. 
 
 
3. Fúrassuk ki a lyukakat előre – melyeket már előtte alaposan átgondoltunk
 
Ez ugyan már a burkolási folyamat része lesz, de jó, ha arra már az elején, a tervezésnél gondolunk, hogy a szépen felburkolt csempéket majd ki kell fúrni, hiszen fel kell szereltetni a kiegészítőket, mint a WC papír-tartó, a törölköző tartó, vagy bármilyen polc, tükör, miegymás. 
Jó esetben, amikor a fürdőszobát megterveztettük, pontosan ki lett számolva a szekrény, a WC helye is, tehát pontosan tudjuk majd, mi hová kerül a legvégén. Ezért nincs értelme, ha mi fúrunk majd a későbbiekben. Fúrjon helyettünk a mesteremberünk, akit egész egyszerűen el se engedjünk addig, amíg a számunkra szükséges, bejelölt helyekre a csempére szükséges lyukakat ki nem fúrta mind!
 
 
4. Beszéljük át inkább még egyszer…
 
Bizony, inkább vegyük át még egyszer a szakival az egyes lépéseket, nézzük át közösen még a munka elkezdése előtt esetleg a 3D látványterveket, amikor már megérkezett hozzánk, és kezdené a munkát. Annak ellenére, hogy az előzetes felméréskor már egyszer megbeszéltük, nem biztos, hogy a mesteremberünk emlékszik arra, vagy neki is olyan egyértelmű, hogy a csempéket álló helyzetben kellene felrakni, nem pedig fektetve, hiszen azóta millió munkája, ügyfele lehetett már előttünk. Azt, hogy a kádparaván nem fog elférni, esetleg a zuhanyfolyóka hogyan kerüljön beépítésre szintén a munka elkezdése előtt jó, ha még egyszer átbeszéljük, mintsem hogy a végén kellemetlen meglepetés érjen bennünket!
 
 
5. Kombináljunk szakszerűen és tudatosan!
 
Amikor a csempe kialakítást megtervezzük, vagy megterveztetjük a fürdőszobában, és úgy döntünk, hogy történetesen nem egy, hanem több különböző márkából, vagy családból kombináljuk össze a csempéket a falra, akkor remek döntést hozunk, hiszen nagyon mutatós, egyedi lehet így a végeredmény. Viszont nem árt ügyelni néhány dologra! Noha az eltérő színű, felületű burkolatok nagyon fel tudják dobni a fürdőszoba falait, könnyen bele eshetünk abba a hibába, hogy nem figyelünk arra, hogy a kiválasztott lapok azonos méretűek, vagyis azonos kaliberűek legyenek. A kaliber pedig a burkolólapok egyik legjellemzőbb tulajdonsága, mely meg tudja határozni a méretet is. (Ha pl. nem azonos gyártósoron készültek, akkor a 30X30 cm-es lapok lehetnek éppen 29,7X29,7 cm-esek, de akár 30,01X30,01 cm-esek is. Így pedig, ha nem azonos a kaliber, és ilyen eltérések vannak, akkor a fugák vastagsága is eltér majd, és az eredmény sem lesz szép, sőt mi több bosszantó… Ezért ne féljünk kérdezni, és fogadjuk el a tanácsot is a hozzáértőktől!

 
A VS Fürdőszobaszalon munkatársai hozzáértéssel kezelik az összes ilyen, vagy hasonló lehetséges problémát, hibaforrást, érdemes tehát egyeztetni velük, mit és hová szeretnénk, mikorra – mert mind az időbeni, mind a funkció-, mind a méretbeli pontatlanságokat ki tudják korrigálni nekünk – már az elején, a vásárlásnál, sőt, a tervezésnél! Nyugodtan kérdezzünk, beszélgessünk, hiszen így kapnak a szakemberek is pontos képet arról, hogy mi szeretnénk, és így fognak tudni velünk együtt tervezni is!
 

További cikkeink, melyek érdekelhetik Önt: 

Ijesztően kicsi a fürdőszobád? Segítségünkkel így is minden elfér majd benne! 

Klasszikus lakberendezés a mai otthonokban

VSINFOVONAL

Hívjon minket: 0630/194-0858

Áruátvétel, házhozszállítás

LABLECHIRLEVEL

Hírlevél feliratkozás

Elfogadom az adatkezelési feltételeket*  
cookielaw
 
GYÁRTÓK